When I feel f*ckin miserable...

Mikor bármit teszel, semmi sem elég jó, minden, amit csinálsz rossz, hiába szakadsz meg azért hogy megfelelj, mégsem ismernek el.  Igen, vannak ilyen időszakok az ember életében. Ilyenkor legszívesebben beleordítanék a világba, otthagynám az egészet úgy ahogyan van mindenestül, teljesen elzárkóznék előle. Semmi. Valóban semmi nyoma nem maradt már az önbecsülésnek, egy töredéknyi önbizalom, annyi sem maradt bennem a vádló szavak hallatán. Legbelül tudom hogy nem igaz, hogy ez nem én vagyok, hogy félreismertek. De abban a pillanatban nem voltam elég erős ahhoz, hogy megbirkózzak a szavak súlyával. Nem az a röpke pillanat volt ez a sorsdöntő fordulat, ez már hetek óta érlelődik bennem; feszít, szétszaggat legbelül, mígnem egyszer felszínre tör és teljesen legyőz, ha hagyom magam. De nem győzött le. Számtalan pozitív levelet, visszajelzést kaptam a munkámmal kapcsolatban korábban, ezekből merítettem erőt. Lehet, hogy nem leszek a legjobb, sőt lehet sohasem leszek az. De ha az ember csinál valamit, azt csinálja szívvel lélekkel, a legjobb tudása szerint, rendíthetetlenül. A minőségi munka ugyan úgy rányomja bélyegét készítőjére, mint a hanyag.